ReYoon Pov.:
A kérésének eleget téve, odasétáltam a hatalmas franciaágyához, majd
mellé feküdtem. Tao gyengéden átkarolt, s közelebb húzott magához. A
szemeim elnehezedtek, majd lecsukódtak, s az életemben először, olyan
ember mellett aludtam el, akit teljes szívemből szeretek. Huang Zitao
mellett.
* * *
A hónapok gyorsan teltek. Taoval egészen könnyen vettük az akadályokat. Kapcsolatunkról egyedül Minseok-ssi tudott. Titkos találkozásaink alkalmával kezdtük egymást egyre jobban megismerni, aminek nagyon örültem. Kiderült, hogy önvédelmi órákra jár, és hogy elég sértődékeny, mondhatni hercegnős típus.
A telefon kicsöngött, de a fiú nem reagált a hívásomra. Már három napja nem ad életjelet magáról. Mi történhetett? Valami baja esett? Már a legrosszabb rémképek keringtek a fejemben, mikor eszembe jutott valami. Minseok-ssi említette, hogy minden délután átjár Taohoz. Benyomtam a hívást. A fiú már a második csöngésre felvette.
- Minseok-ssi! Mond, hogy Taonál vagy! - támadtam le azonnal.
- ReYoon! Nyugalom. Igen, itt vagyok. Akarsz vele beszélni? - kérdezte aggódó hangon.
- Igen! Add ide Taot Minseok-sii!
Halottam, ahogy Minseok átadja a készüléket Taonak, majd a fiú átveszi és beleszól:
- Yoon! Figyelj ide! Minden rendben velem! Gyere ma este kilenckor a parkba. Ott majd elmondok mindent.- mondta, majd kinyomta a telefont.
Este a megbeszélt időben, és helyen találkoztunk, majd egy órányi beszélgetés után, megbeszéltük, hogy elmegyünk hozzánk. Kézen fogva sétáltunk végig az utcákon. Épp a házunk előtti zebrán sétáltunk át, mikor felőlem éles fény villant, előttem pedig minden elsötétült. Egy pillanatnyi fájdalom után kellemes melegség fogadott a karjaiba, mitől teljesen megnyugodtam.
Tao Pov.:
- Mégis mit képzelsz magadról? - rivalt rám az apám egy hatalmas pofon mellett. - Hogy képzelted, hogy egy lánnyal alszol? Nem megmondtam neked? Nem lehet barátnőd! - ütött meg újból.
- Sajnálom Apám! - hajoltam meg előtte.
- Sajnálhatod is! Most pedig menj föl a szobádba! - parancsolt rám. - Ó, és a telefonodat és a laptopodat elveszem. Nem mehetsz sehova, még iskolába sem, amíg el nem felejted azt a kis kurvát!
- Ne merj róla így beszélni! - üvöltöttem rá, majd fölrohantam a szobámba.
Senki nem beszélhet így ReYoon-ról. Három napig szenvedtem egyedül, mikor végre megjelent Minseok nálunk. Sok mindent mesélt. Elmondta hogy Yoon nagyon le van törve, sokat sír. Miattam sír. Én tehetek róla.
A szobára telepedett csöndet Minseok telefonjának csörgése zavarta meg. A fiú előbb a kijelzőre, majd rám pillantott, s fölvette. Halottam ahogy a barátnőm letámadja Minseokot, majd a fiú is bele szólt a telefontba
-. ReYoon! Nyugalom. Igen, itt vagyok. Akarsz vele beszélni? - kérdezte, majd miután Yoon mondott valamit, átnyújtotta nekem a telefont.
- Yoon! Figyelj ide! Minden rendben velem! Gyere ma este kilenckor a
parkba. Ott majd elmondok mindent.- mondtam, majd megszakítottam a hívást.
Este mind a ketten ott voltunk a parkban a megbeszélt helyen. Elmagyaráztam neki, hogy miért nem jelentkeztem, és, hogy többször nem teszek ilyet.
Az este, még így májusban is hűvös, ezért Yoon felajánlotta, hogy menjünk el hozzájuk. A zebrához közelítve, a barátnőm a szembe lévő házra mutatott.
- Ott lakunk anyukámmal. Maradhatsz ameddig csak szeretnél! - mosolygott rám, majd puha csókot hintett az ajkaimra.
A zebrára érve, ReYoon felől éles villanást láttam, és én azonnal tudtam, hogy nem lehet más mint egy kocsi. Próbáltam a lányt arrébb lökni, de nem sikerült. Egy pár pillanatig láttam ahogy a szerelmem teste a földre hull, majd megpillantottam az apám elégedett arcát a kormány mögött.
Elöntött a düh, majd én is a kocsi elé vetettem magam. Nem hagyhattam, hogy ReYoon egyedül haljon meg. A fájdalom után, már csak kellemes melegséget éreztem.
Mikor kinyitottam a szemeimet, a zebra mellett álldogáltam, majd megpillantottam, a magam mellett sírdogáló barátnőmet. Megragadtam a kezét, majd szorosan magamhoz öleltem.
- Mi a baj Yoon? - súgtam a fülébe.
Ő nem válaszolt, csak kinyújtotta a kezét és a zebra felé mutatott. Oda kaptam a fejem és megláttam
két mentő kocsi és néhány rendőrt. Láttam az apámat aki nyugodtan áll a testem fölött és beszélget, majd a tekintetem megállapodott egy asszonyon, aki ReYoon teste fölött görnyedve sírt.
Hát meghaltunk, ez volt a sorsunk. Észrevettem valamit, ezért óvatosan megfogtam a barátnőm kezét és a sok ember között kezdem el húzni. A testeink mellett megálltunk. Arcunk nyugodt volt.
- Nézd Yoon! Szeretve haltál meg, - mutattam összefűzött ujjaikra - és én is.
