Az eső nagy cseppekben hullott aznap. Vannak akik szeretik az esőt, de én azok közé az emberek közé tartozom, akik utálják, de ma valahogy nem érdekelt. A hajam borzosan, hatalmas vizes tincsekbe összetapadva lógott a szemembe, a sminkem elfolyt, a ruháim, és a cipőm teljesen átáztak, de nem zavart. A tekintetem az ég felé fordítva hagytam ahogy a sós könnyeim vegyüljenek ez esővel és úgy folyjanak végig az arcomon. A Május végi időjárás miatt az eső nem volt hideg, kellemes érzés volt ahogy a bőrömmel érintkezett majd végigfolyt rajta. A szél enyhe szellő formájában simogatta a testem. A természet a karjai közé fogadott, mint egy védelmező anyuka az újszülött gyermekét. Az idő délelőtt tíz óra fele járhatott. Az óráim már régen elkezdődtek, de én csak ültem az iskola lapos tetejének szélén, és a lábam a semmibe lógatva engedtem utat az ismét feltörő könnyeimnek. A szemem behunyva ismét ugyan azok az emlékképek ugrottak be:
"Az üres folyosón álldogáltam, és Őt vártam. Odakint a felhők, egy hatalmas fekete felhővé álltak össze. "Ma is el fogok ázni." - mondtam magamban. A tanterem ajtaja kivágódott, és Ő lépett ki rajta.
- Ahh, már megint te? - kérdezte gúnnyal a hangjában. - Mond, miért nem szállsz már le rólam?
- Hát még mindig nem érted? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel - Szeretlek!
- Aish, ReYoon. - nyomott a falhoz a vállamnál fogva. - Nem szeretlek. Nem is foglak soha. - hajolt hozzám vészesen közel, majd elengedett, és elsétált."
Nem szeretlek. Nem is foglak soha. Ez a két mondta zakatolt folyamatosan a fejemben. Az eső szakadatlanul hullott az égből, én pedig üveges tekintettel figyeltem az iskola udvart. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? Vagy talán velem van a baj? Annyi féle képpen mondtam már le neki, hogy szeretem, és Ő még mindig elutasít. Én megtettem minden tőlem telhetőt, de Ő még csak meg sem próbálja.
Hirtelen, egy nagyon ismerős alak bukkant fel a sportpályán. Haja és ruhái csurom vizesen lógtak. Hosszú percekig álldogált a pálya szélén, majd egy mélyről feltörő kiáltás kíséretében leült a vizes aszfaltra. Ő volt az, Huang Zitao. Vajon mi baja lehet? És egyáltalán. Miért nincs órán?
Furcsa érzéssel néztem, ahogy elfekszik az aszfalton, tökéletesen ott, ahova ugrani szándékoztam, majd kinyitja könnyáztatta, vörös szemeit, és egyenesen rám nézett.
Tao Pov.:
Üres tekintettel lépkedtem a folyosón. Hát megint megtettem. Elutasítottam őt, ki olyan kedves számomra. Egyszerűen mindig Ő jár a fejemben. Akármennyire nem akarom, Ő lett a mindenem. Minden percemben, meg akarom védeni, a karomba zárni, érezni akarom az illatát, tapintani puha porcelán bőrét, de egyben meg akarom védeni Őt saját magamtól. Nem vagyok az a szelíd srác, mint amit Ő hisz. Erőszakos és hirtelen haragú vagyok. Félek, hogy bántani fogom.
Lesétáltam a lécsőn, egyenesen a pincébe. A sötétben leültem az egyik sarokba, lábaimat kinyújtottam és a kezeimet az ölembe ejtettem, s férfiasságomat megszégyenítő módon hagytam, hogy az első könnycseppek legördüljenek az arcomon. Idő közben becsöngettek, és az eső is eleredt. Nem érdekeltek az órák, nem érdekelt semmi, csak ültem a sötét pincében, és Ő járt a fejemben.
Kicsengettek az első óráról, s a telefonom csörgése zavarta meg a pince sötét, nehéz csöndjét. Kivettem a zsebemből a telefonom, majd a kijelzőre pillantottam. "MinSeok hyung" - állt a képernyőn. Fogadtam a hívását, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
- Igen? - szóltam bele semleges hangon.
- Hol vagy Tao-ah, és nem tudod, hogy hol van ReYoon-ah? - kérdezte aggodalmas hangon. Ő volt az egyetlen aki tudta a valós érzéseimet, a szerelmemet, ReYoon iránt.
- Az mindegy, hogy hol vagyok én Minseok-ssi, de mit jelent az hogy nem tudod, hogy hol van Yoon? - kérdeztem idegesen. Megkértem még régebben, hogy figyeljen a lányra, erre most szem elől téveszti?
- Aish! Sajnálom Tao-ah, de ReYoon nem jött be első órára, ahogy te sem. Történt valami?
Nem válaszoltam, csak rányomtam a telefont, majd megvártam, míg becsengetnek a második órára. A csengőszó után, idegesen rohantam ki a sportpályára. Hagytam, hogy az eső eláztassa először a hajam, majd a ruháimat is, majd erőt vettem magamon és kifutottam a sportpályára. Hosszú percekig csak álltam a pálya szélén. Miért ReYoon? Miért szeretlek ennyire?
-Miért? - kiáltottam, úgy ahogy csak a torkomon kifért, majd leültem, és elfeküdtem a vizes aszfalton.
Szemeimet néhány pillanatig csukva hagytam, majd kinyitottam, s az első dolog amit megláttam az a fölöttem tornyosuló épület szélén, vizesen üldögélő lány volt. ReYoon.
Lesétáltam a lécsőn, egyenesen a pincébe. A sötétben leültem az egyik sarokba, lábaimat kinyújtottam és a kezeimet az ölembe ejtettem, s férfiasságomat megszégyenítő módon hagytam, hogy az első könnycseppek legördüljenek az arcomon. Idő közben becsöngettek, és az eső is eleredt. Nem érdekeltek az órák, nem érdekelt semmi, csak ültem a sötét pincében, és Ő járt a fejemben.
Kicsengettek az első óráról, s a telefonom csörgése zavarta meg a pince sötét, nehéz csöndjét. Kivettem a zsebemből a telefonom, majd a kijelzőre pillantottam. "MinSeok hyung" - állt a képernyőn. Fogadtam a hívását, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
- Igen? - szóltam bele semleges hangon.
- Hol vagy Tao-ah, és nem tudod, hogy hol van ReYoon-ah? - kérdezte aggodalmas hangon. Ő volt az egyetlen aki tudta a valós érzéseimet, a szerelmemet, ReYoon iránt.
- Az mindegy, hogy hol vagyok én Minseok-ssi, de mit jelent az hogy nem tudod, hogy hol van Yoon? - kérdeztem idegesen. Megkértem még régebben, hogy figyeljen a lányra, erre most szem elől téveszti?
- Aish! Sajnálom Tao-ah, de ReYoon nem jött be első órára, ahogy te sem. Történt valami?
Nem válaszoltam, csak rányomtam a telefont, majd megvártam, míg becsengetnek a második órára. A csengőszó után, idegesen rohantam ki a sportpályára. Hagytam, hogy az eső eláztassa először a hajam, majd a ruháimat is, majd erőt vettem magamon és kifutottam a sportpályára. Hosszú percekig csak álltam a pálya szélén. Miért ReYoon? Miért szeretlek ennyire?
-Miért? - kiáltottam, úgy ahogy csak a torkomon kifért, majd leültem, és elfeküdtem a vizes aszfalton.
Szemeimet néhány pillanatig csukva hagytam, majd kinyitottam, s az első dolog amit megláttam az a fölöttem tornyosuló épület szélén, vizesen üldögélő lány volt. ReYoon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése