ReYoon pov.:
Furcsa érzéssel néztem, ahogy elfekszik az aszfalton, tökéletesen ott,
ahova ugrani szándékoztam, majd kinyitja könnyáztatta, vörös szemeit, és
egyenesen rám nézett. Tekintete felcsillant, és a szája elnyílt. Villám sebességgel még mindig engem nézve, állt föl.
- Hát te meg mit csinálsz ott? - kérdezte.
- Éppen leugrani készültem. - mondtam ki higgadtan az igazságot. Tao még egy utolsó pillantást vetett rám, majd berohant az épületbe. Hát ennyi volt. Nem is érdekli, hogy élek-e vagy halok.
A könnyeim ismét eláztatták a szemeimet, s a lábaimat mozdulásra kényszerítettem. Feltápászkodtam, és a párkány szélére léptem. A hátam mögül hangos lépteket, ajtócsapódást, majd zihálást halottam. Felért.
- Mire készülsz ReYoon? - kérdezte sírós hangon.
- Leugrani! Kérlek, mondj még nekem szép dolgokat mielőtt leugrom.
- De... - kezdett bele, de félbeszakítottam.
- Nem azért kérem, mert félek. Azért kérem mert szeretnék boldogan meghalni. Fogalmad sincs arról, hogy mennyire fáj amikor visszautasítasz. Nem tudod, mert nem is akarod tudni. - engedtem, hogy a meleg könnyek legördüljenek hideg arcomon. A szellő feltámadt, és gyengéden vizes tincseimbe kapott.
- Szeretlek ReYoon! - mondta könnyeivel küszködve. - Kérlek gyere le onnan és mindent elmondok!- könyörgött.
- Csak ezért mondod, hogy lejöjjek innen, aztán bedugsz valami elmegyógyintézetbe.
- Egyáltalán nem. Bele se gondolsz, hogy miért sírok? Hogy miért könyörgök neked sírva, hogy gyere le onnan?
Nem válaszoltam, így mögém lépett és átkarolta a derekamat. Egy kb. 10 centi magas padkán álltam, de a fiú még így is magasabb volt nálam. Felállt mögém a magaslatra, majd a fülembe súgta:
- Ha te mész, megyek én is.
Megéreztem nyakamon meleg leheletét. Elöntött a boldogság, de a könnyeimet még mindig nem tudtam megállítani. Óvatosan hátrább léptem, s a fiú is így tett. Addig lépkedtünk hátra, amíg tisztes távolságba nem kerültünk a peremtől. Lassan megfordultam a karjaiban, s a tekintetem ráemeltem. Szeme csillogott, és vöröslött a sok sírástól, akárcsak az enyém. Igazat mondott. Tényleg sírt.
Hosszú percekig néztünk egymás szemébe, majd egy óvatlan pillanatban megcsókoltam. Nem habozott sokáig, ő is ugyan olyan szenvedéllyel, óvatosan csókolt vissza. Minden percét kiélveztük mintha nem lenne holnap. Lassan elváltunk egymástól, s én nedves pulcsijának vállába fúrtam a fejem, ő pedig még erősebben szorított magához.
- Szeretlek ReYoon! Mindig is szerettelek! - súgta a fülembe.
- Akkor miért? Miért Tao? Miért utasítottál el annyiszor? Miért kellet az öngyilkosságot a fejembe vennem ahhoz, hogy végre kimond?
- Sajnálom Yoon! Sajnálok mindent! Nem azért nem mondtam, hogy szeretlek, mert nem szerettelek, hanem azért, mert nem tehettem. Az apám nem engedi, hogy bármilyen kapcsolatom legyen. Számára a tanulás a legfontosabb, és ha rájön, hogy nekem barátnőm van, akár el is küldhet otthonról. Át kell vennem a céget, és szerinte nem engedhetem, hogy egy nő befolyásolja a döntéseimet.
- És te erről mit gondolsz? - kérdeztem félve.
- Hülyeség! Miért ne szerethetnék valakit? Miért ne szerethetnélek téged? - kérdezte mérgesen. - Gyere hazaviszlek. Bár már mindegy, úgyis mind a ketten megfáztunk. - lágyult el a hangja, majd bementünk az épületbe, ahol még mindig tartott az óra, így könnyedén átszeltük a folyosókat.
Észrevétlenül jutottunk le a parkolóig ahol beszálltunk Tao autójába, ő pedig egy teljesen ismeretlen környékre vitt. A kerület tele volt gazdag autókkal, és fényűző házakkal. Az egyik ilyen hatalmas ház előtt lekanyarodott majd a bejáróra hajtott. Leállította a motort, majd kiszállt a kocsiból. Követve a példáját én is ki kecmeregtem a járműből.
- Te itt laksz? - kérdeztem.
- Itt. De nyugi, anyám nem él velünk, apám pedig későn ér haza. - válaszolta meg a következő kérdésemet is.
Bevezetett a házba, egyenesen föl az ő szobájába. Elővett a szekrényéből egy szürke pólót, és egy fekete melegítőt, majd a kezembe nyomta.
- Menj fürödni! Jót fog tenni! - mosolygott rám, majd a kezemet megragadva, elhúzott a fürdőszobába. Becsuktam magam mögött az ajtót, s a vizes ruháimat gyorsan lekaptam magamról és beálltam a zuhany alá. Hosszú percekig folyattam magamra a forró vizet, majd mikor kész lettem, felvettem a fiútól kapott ruhákat és visszamentem a szobájába. Meglepetésemre, már ő is száraz ruhában volt.
- Meg se fürdesz? - kérdeztem megilletődve, mivel még csak akkor fogtam fel, hogy mi is történt az elmúlt fél órában.
- Szerinted egy ekkora házban csak egy fürdő van? - kérdezte mosolyogva.
- N-Nem.. - dadogtam.
A fiú elfeküdt az ágyán, majd rám emelte a tekintetét.
- Gyere ide! - kért meg halkan.
A kérésének eleget téve, odasétáltam a hatalmas franciaágyához, majd mellé feküdtem. Tao gyengéden átkarolt, s közelebb húzott magához. A szemeim elnehezedtek, majd lecsukódtak, s az életemben először, olyan ember mellett aludtam el, akit teljes szívemből szeretek. Huang Zitao mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése